A washingtoni magyar testvéreknek
Krisztus Urunk feltámadásának ünnepén szívből kívánok áldást és kegyelmet minden hívőnek, különösen a washingtoni kis magyar közösségünk tagjainak.
Sajnálom, hogy a szentmisén nem lehetünk együtt, de hozzon a Feltámadás áldást, békességet, egészséget, tiszta levegőt és meleg együttlétet a híveknek.
Őrsy László, s.j.
u.i. Jól vagyok. Nehézkesen járok, valami láb izom fertőzés gyógyításán az orvosaim dolgoznak. Látok, hallok, gondolkozom, olvasok és írok mint régen és ebben a helyi kertben való séták segítenek.
Ragyogjon a betlehemi történet!
Mindannyian jól ismerjük a karácsonyi történetet, a túlterhelt betlehemiekről, akik nem tudnak egy kis zugot biztosítani a várandós kismamának, a csalódott Józsefről, aki végül feleségét egy istállóban helyezi el, és egyszál egymaga kíséri a szülést. Az elutasított Máriáról, aki így szól férjéhez: „Ó, te József, mit gondoltál, hogy istállót választottál ilyen hideg időben?” Számos betlehemes játék, illetve maga a Szállást keres a Szent Család – szokás domborítja ki ezt a momentumot, hiszen annyira méltánytalan, annyira elfogadhatatlan, évezredek távolából is kompenzációért kiált – majd mi befogadjuk! Majd mi megszeretgetjük! „Adnánk jó mézecskét, vajas-édes tejecskét, szükségedet megszánván párnácskánkba takarnánk” – ahogy a népének mondja. Csak születtél volna nálunk…
Most tekintsünk el attól, hogy mit tennénk, ha egyszer valóban bekopogna hozzánk egy pár, hogy légyszi, fogadjuk be őket, és nemsokára érkezik a baba, mentsük fel magunkat azzal, hogy az teljesen más világ volt. És tényleg az volt. (Valójában persze ez a gondolat nem ment fel teljesen, és érdemes elgondolkozni rajta…)
Olyannyira más világ volt, hogy a fent leírt forgatókönyv, ami kb. 1500 éve beleégett keresztény hitünkbe, tévedéseken alapul. Itt az idő, a nagyon sürgető idő, hogy a Születés történetéről lehámozzunk a sok legendás elemet, és tisztán a Szentírásra és a korabeli kultúra tényeire hagyatkozva átértékeljük a betlehemi eseményekről való tudásunkat.
Örsy László jezsuita atya hívta fel a figyelmemet Kenneth Bailey munkájára (Jesus Through Middle Eastern Eyes: Cultural Studies on the Gospels, Illinois, 2008), aki teológusként negyven évig élt és kutatott a Közel-Keleten, Izraelben, Libanonban, Palesztinában és Cipruson. Személyes tapasztalati és tudományos kutatásai alapján mélyebben megvilágítja könyveiben az evangéliumok kulturális és társadalmi hátterét. Egy kedves ismerősömtől, akinek meglepetésemre megvolt a kötet, megkaptam a születésre vonatkozó fejezetet, és új világ tárult ki előttem.
Idézzük fel pontosan, mit ír az evangélium Jézus születéséről Lukács evangéliuma szerint (Lk 2, 1-20).
„Történt pedig azokban a napokban, hogy Augusztusz császár rendeletet adott ki: írják össze az egész földet. Ez az első összeírás akkor történt, amikor Szíriában Kviriniusz volt a helytartó. Elment tehát mindenki a maga városába, hogy összeírják. Felment József is a galileai Názáretből Júdeába, Dávid városába, amelyet Betlehemnek neveznek, mert Dávid házából és nemzetségéből származott, hogy összeírják jegyesével, Máriával együtt, aki áldott állapotban volt. És történt, hogy amíg ott voltak, eljött szülésének ideje, és megszülte elsőszülött fiát. Bepólyálta, és a jászolba fektette, mivel a szálláson nem volt számukra hely.
Pásztorok tanyáztak azon a vidéken a szabad ég alatt, és őrködtek éjszaka a nyájuk mellett. És az Úr angyala megjelent nekik, körülragyogta őket az Úr dicsősége, és nagy félelem vett erőt rajtuk. Az angyal pedig ezt mondta nekik: Ne féljetek, mert íme, nagy örömet hirdetek nektek, amely az egész nép öröme lesz: üdvözítő született ma nektek, aki az Úr Krisztus, a Dávid városában. A jel pedig ez lesz számotokra: találtok egy kisgyermeket, aki bepólyálva fekszik a jászolban. És hirtelen mennyei seregek sokasága jelent meg az angyallal, akik dicsérték az Istent, és ezt mondták: Dicsőség a magasságban Istennek, és a földön békesség, és az emberekhez jóakarat. Miután elmentek tőlük az angyalok a mennybe, a pásztorok így szóltak egymáshoz: Menjünk el Betlehembe, és nézzük meg azt, ami ott történt, amit az Úr tudtunkra adott. Elmentek tehát sietve, és megtalálták Máriát, Józsefet és a jászolban fekvő kisgyermeket. Amikor meglátták őt, elmondták mindazt, amit erről a kisgyermekről az angyalok hirdettek, és mindenki, aki hallotta, elcsodálkozott azon, amit a pásztorok mondtak nekik. Mária pedig mindezeket a beszédeket megjegyezte, és szívében forgatta. A pásztorok pedig visszatértek, dicsőítve és magasztalva Istent mindazért, amit hallottak és láttak, úgy, ahogyan ő megüzente nekik.”
Bailey nyomós érvekkel támasztja alá, hogy a történet hagyományos értelmezése nem állja meg a helyét. A szöveg egyértelműen kimondja, hogy József Dávid házából és nemzetségéből való volt, azaz királyi vérből származott. Betlehem nagyon büszke volt arra, hogy ott született a nagy Dávid király, pedig amúgy egy jelentéktelen vidéki község. A környéken ezért a helyiséget Dávid városának hívták. A köznyelvben a Dávid városa – kifejezés Jeruzsálemre utalt, de a környéken a mai napig Betlehemet is Dávid városának nevezik – ezért magyarázza azonnal a szöveg: „felment… Dávid városába, amelyet Betlehemnek neveznek”, hogy egyértelmű legyen, melyik városról van szó. A betlehemi lakosok között különleges tisztelet övezte a nagy király leszármazottait. Ha József csupán bemutatkozott a városka bármelyik házánál, az otthoniak megtiszteltetésnek tartották volna, hogy náluk száll meg. Egyébként a világ minden kultúrájában megkülönböztetett figyelemmel veszik körül a várandós nőket, különösen, ha szülés állnak. El tudjuk képzelni, hogy Betlehem volt az egyetlen kivétel? Örökre szóló szégyen lett volna az egész városra a korabeli viszonyok között, ha Dávid leszármazottját, akinek a felesége (aki amúgy szintén Dávid leszármazottja) nemsokára szülni fog, nem fogadják be.
De ha még így is történt volna…. Máriának rokonai, Erzsébet és férje, Zakariás Betlehemtől nem messze laktak. Ha megtörténik az elképzelhetetlen, miért nem mentekel hozzájuk? Alig pár óra út lett volna még. A rokonokra nézve is sértő, hogy Mária inkább egy istállóban szült, mint hogy segítséget kért volna.
El szoktunk tekinteni attól is, hogy Józsefnek volt ideje arra, hogy megfelelő előkészületeket tegyen. A Szentírás szerint: „míg ott voltak, eljött az ideje”, hogy Mária szüljön, tehát nem azonnal, hanem az ott tartózkodás valamelyik napján, így volt lehetőség felkészülni.
Felmerülhet bennünk a kérdés, hogy ha ez így van, akkor honnan származik az istállóban, rögtön az érkezés utáni születés gondolata. Az első századokban számos apokrif írás született Jézus történetéről, melyeket az egyház elutasított. Ezek mesés elemeket tartalmaznak, és nem tartoznak a hitletéteményhez. Egy ilyen, a 200-as években, görög nyelven született írásban szerepel az istálló, az, hogy Mária egyedül szült, és a Betlehembe érkezés éjszakáján történő születés. Ezt az írást, Jakab protoevangéliumát, számos kritika érte már a saját korában, a kitalált részletek miatt. Az írásból süt, hogy a szerző nem ismerte a Szentföldet sem földrajzi, sem kulturális szempontból, de magával ragadó stílusa és csodálatos történetei miatt a kora-keresztény világban több nyelvre lefordították, és láthatjuk, hogy hatása ma is érvényesül, noha már talán csak a tudósok hallottak az eredeti műről.
Rendben, mondhatjuk erre, de a szövegben egyértelműen ott van, hogy „nem kaptak helyet a szálláson”, sőt többször is szerepel, hogy édesanyja jászolba fektette. Jászlak az istállóban szoktak lenni!
Valóban, a mai nyugati olvasó számára az a természetes, hogy a jászol az istállóban van. Azonban a hagyományos Közel-Keleten nem ez a helyzet. Az egyszerű palesztin falusi otthonnak legtöbbször két szobája volt. Az egyiket a vendégek számára tartották fenn, ez az emeleten vagy a ház végében volt (gondoljunk Illés történetére, ahol a prófétának a tetőn rendeznek be szobát, vagy az Utolsó Vacsora emeleti szobájára), a másik pedig a családi, fő szoba volt, ahol főzött, evett, aludt és élt minden családtag. A fő szobából egy néhány fokos lépcső indult, mely az állatok szálláshelyére vezetett, ami egy fedél alatt volt a családi szobával. Oda zárták be esténként a család állatait, a néhány juhot, tehenet. Ez praktikus megoldás volt, mert a gazdának így nem kellett tartania a tolvajoktól, az állatok pedig eleven hősugárzóként melegen tartották a szobát. Reggel aztán a bejárati ajtón kiengedték az állatokat. A padló az állatok szállása felé enyhén lejt, hogy megkönnyítse a takarítást. Az állatok része és a lakószoba határán jászlakat alakítottak ki, vagy a padlóba vájták, vagy – a juhok számára – fából készítették el.
Ilyen felépítésű otthonokat Bailey a saját szemével látott Galilea falvaiban, a XX. század derekán.
Számos kultúrában jellemző, hogy az anya szénával borított helyen szül, mert ez tiszta felületet biztosít, és könnyen takarítható is. A házban lévő jászol kényelmes és biztonságos ágyikó volt a kicsinek – nem csak Jézusnak, hanem bármelyik korabeli zsidó újszülöttnek.
De mit jelenthet akkor az, hogy édesanyja jászolba fektette Jézust, mert „nem kaptak helyet a szálláson”? Ennek a kifejezésnek a helyes értelmezéséért jó, ha megnézzük az eredeti görög szöveget. Itt a katalyma szó szerepel, ami szó szerint helyiséget, tartózkodási helyet jelent. Lukács evangéliumában még egy helyen szerepel e szó, mégpedig ott, ahol Jézus az utolsó vacsora előkészítésével bízza meg apostolait (Lk 22, 10-12): Ha bementek a városba, találkoztok egy emberrel, aki vizeskorsót visz. Kövessétek őt abba a házba, ahová bemegy, és mondjátok meg a házigazdának: A Mester ezt üzeni neked: hol van az a helyiség (katalyma), ahol a húsvéti bárányt tanítványaimmal együtt elkölthetem? Ő mutat majd nektek egy tágas, emeleti termet berendezve, ott készítsétek el.
Itt a kulcsszó, a katalyma emeleti teremként van meghatározva, ami egyértelműen egy magánház vendégszobája. Ez a pontos jelentés tökéletesen illik a születéstörténetbe. Lk 2,7-ben Lukács azt mondja az olvasóknak, hogy a lakás vendégszobája már tele volt. Így alakulhatott ki az a helyzet, hogy a csecsemő a jászolba került, hiszen a családi szobában, az állatokkal egy légtérben született meg.
Mindezt Bailey szerint alátámasztja a pásztorok viselkedése, amikor meglátogatják az újszülöttet. A pásztorok lenézett, szinte kitaszított emberek voltak, akik méltán számíthattak volna elutasító fogadtatásra, ha elmennek meglátogatni az újszülött Messiást. Az angyal megnyugtatja őket: az újszülöttet jászolban találják, azaz átlagos, kétszobás házikóban. Isten hozzánk hasonló lett. Ez az üzenet lényege.
A pásztorok megérkeztek, és „amikor meglátták őt, elmondták mindazt, amit erről a kisgyermekről az angyalok hirdettek, és mindenki, aki hallotta, elcsodálkozott azon, amit a pásztorok mondtak nekik”. Tehát amikor megérkeztek, szeretettel fogadták őket, és „mindenki” odafigyelt a történetükre – ebből is látszik, hogy többen voltak ott. A pásztorok nem egy elhagyatott, koldusi helyet találtak, reményvesztett Józseffel és segítség nélküli frissen szült anyával, akinek még mosakodni sem igen volt lehetősége. Ha így lett volna, ők, akik tudták, hogy ki ez az újszülött, bizonyára azonnal fogták volna a kis családot, és átköltöztették volna őket magukhoz. Szó sem lehetett volna arról, hogy egy ilyen helyen hagyják őket, míg ők hazamennek. Az, hogy a pásztorok Istent dicsőítve távoznak, azt jelzi, hogy maguk sem tudtak volna jobb körülményeket biztosítani a kicsinek, és jól érezték magukat a vendégségben.
Jézus születése örömöt hozott a szegények, a kitasztítottak, az egyszerű emberek életébe. De örömöt hozott a gazdagok, tudósok számára is. A három napkeleti bölcs már úton volt, és nemsokára megérkeztek. Máté evangéliuma így írja le a bölcsek érkezését: „Amikor ezt (a megállt csillagot) látták, igen nagy volt az örömük. Bementek a házba, meglátták a gyermeket anyjával, Máriával, és leborulva imádták őt.” Itt a ház szó, görögül oikian szerepel, ami számos egyéb helyen is feltűnik az evangéliumokban, mindannyiszor családi ház, családi otthon jelentésben.
Isten Fia tehát valóban „Barmok közt fekszik / jászolban nyugszik”, ahogy az ének mondja. Csakhogy ez a jászol egy szerető, családi otthonban állt, ahogy a háziak minden segítséget megadtak a megbecsült vendégnek, ahol az érkezőket saját otthonukban helyezték el, mert már nem volt hely a vendégszobában. Jézus egy olyan egyszerű kétszobás lakásban született, amely legalább az elmúlt háromezer év óta ismert a Közel-Keleten.
Ha szívünket átjárja ennek az igazsága, még közelebb kerülhetünk karácsony titkához. Isten emberré lett. Örömöt és egységet hozott a világba, már születése pillanatában. Épp az a csodája, hogy igazán egyszerű, hétköznapi ember lett. Nem érkezett kényelmesebb körülmények közé, mint azok, akiket később megszólított, de nem érkezett a városon kívülre, a teljes kitaszítottságba sem. Közénk született, szerető közösségbe, meleg és barátságos otthonba érkezett, köztünk élt, minket tanított, értünk halt meg, értünk támadt fel és köztünk él.
Jó lenne ennek fényében átalakítani a templomban megtekinthető vagy a karácsonyfa alá helyezett betlehemeinket, kiegészíteni a vendéglátó család tagjaival. Amikor gyermekeinkkel beszélgetünk a karácsonyról, ennek fényében tegyük. Ha betlehemes játékot adunk elő, ne a visszautasítottság, hanem a befogadó szeretet legyen a középpontban. Hadd ragyogjon a Születés története, minden rárakódott mitológiai és legendás elemtől megtisztítva.
Ken Bailey
Jézus születésének története[1]
Lk 2, 1-20
A karácsonyi történet hagyományos elemeit jól ismeri minden keresztény. Jézus születéséhez hozzátartozik a három napkeleti bölcs, akik ajándékot hoznak, a tél derekán nyájukat őrző pásztorok, a gyermek, aki istállóban jön a világra, mert „nem kaptak helyet a szálláson”. A leírásnak ez a megközelítése szorosan rögzült a közgondolkodásban. Felmerül a kérdés: Van-e jelentős különbség a szöveg és annak hagyományos értelmezése között? Vajon hozzáadtak-e az évszázadok olyan elemeket a történethez, amelyek eredetileg nincsenek benne?[2]
Egy gyémántgyűrűben gyönyörködhetünk és büszkén viseljük, de időről időre el kell vinnünk ékszerészhez, hogy megtisztítsa és visszaállítsa eredeti ragyogását. Minél többet viseljük a gyűrűt, annál nagyobb szüksége van a rendszeres tisztításra. Minél jobban ismerünk egy bibliai történetet, annál nehezebb eltávolodni az általánosan használt értelmezési kerettől. És minél hosszabb ideig nem vizsgáljuk fölül a hagyományt, annál mélyebben beágyazódik a téves értelmezés kereszténység köztudatába. Jézus születése ilyen történet.
A Lk 2, 1-18-ban olvasható történet hagyományos értelmezése számos igen jelentős hibát tartalmaz. Ezek a következők:
1, József abba a városba tér vissza, ahonnan származik. Közép-Keleten hosszúra nyúlik vissza a történeti emlékezet, és a tágabb családhoz, valamint a származási helyhez való kötődés erős. Egy ilyen világban ha egy Józsefhez hasonló ember megjelenne Betlehemben, és azt mondaná: – József vagyok, Héli fia, aki Mattát fia, aki Lévi fia, akkor a város legtöbb otthona megnyílna előtte.
2, József „királyi vérből” való volt. Dávid király leszármazottja volt. Dávid nemzetsége olyan híres volt Betlehemben, hogy a helyi nép a községet egyértelműen Dávid városának nevezte, (ahogy ez gyakran megesik). A város hivatalos neve Betlehem volt. Mindenki tudta, hogy a héber Írásokban a „Dávid városa” kifejezés Jeruzsálemre utal. Mégis, a környéken sokan Betlehemet nevezték „Dávid városának” (Lk 2,4). Mint a híres család tagját, Józsefet bárhol szívesen látták volna a városban.
3, A világ minden kultúrájában különleges figyelem illet meg egy asszonyt, aki a szülés előtt áll. Az egyszerű paraszti társadalmakban világszerte segítenek a gyermeket szülő nőnek, tekintet nélkül a körülményekre. El tudjuk képzelni, hogy Betlehem kivétel volt? Betlehemben nem volt semmi becsület? Bizonyos, hogy a közösség felelősnek érezte volna magát azért, hogy József megfelelő menedéket találjon Mária számára és biztosította volna azt a törődést, amire szüksége van. Elfordulni Dávid egy leszármazottjától „Dávid városában” kimondhatatlan szégyen lenne az egész városra.
4, Máriának rokonai voltak egy közeli faluban. Jézus születése előtt néhány hónappal Mária meglátogatta rokonát, Erzsébetet „Júdea dombjai között”, aki üdvözölte őt. Betlehem Júdea közepén fekszik. Így hát amikor Mária és József megérkeztek Betlehembe, nem voltak messze Erzsébet és Zakariás otthonától. Ha József nem talált volna szállást Betlehemben, nem lett volna természetes, hogy elmennek Erzsébethez és Zakariáshoz? Ne lett volna ideje arra a néhány plusz mérföldre?
5, Józsefnek volt ideje arra, hogy megfelelő előkészületeket tegyen. Lukács 2,4 szerint József és Mária „fölment Galileából Júdeába”, majd a 6-os versben: míg ott voltak, eljött az ideje, hogy szüljön. A keresztény köztudat szerint Jézus aznap éjjel született, amikor a Szent Család megérkezett, ez indokolja József sietségét, hogy úgy döntött, végül elfogadjon bármilyen szállást, még ha az egy istálló is. Évről évre hagyományos karácsonyi szokások idézik fel ezt a képet.
A szövegből nem tudjuk meg, hogy mennyi időt töltöttek a születés előtt Betlehemben. De bizonyára elég sokat ahhoz, hogy találjanak megfelelő szállást vagy Mária családjához fordulhassanak. Ez a késő-éjjel-megérkezés-azonnali-születés mítosz olyan mélyen beágyazódott a keresztény hitvilágba, hogy fontos kinyomozni az eredetét. Honnan származik ez az ötlet?
Egy keresztény regény
A félreértelmezés két évszázaddal Jézus születése után kezdődött, amikor egy ismeretlen keresztény írt egy kibővített leírást Jézus születéséről, amely fennmaradt és melyet Jakab Protoevangéliumának[3] neveztek, de Jakabnak nincs semmi köze hozzá. A szerző nem volt zsidó, és nem értett sem Palesztína földrajzához, sem a zsidó hagyományhoz[4]. Ebben az időben gyakori volt, hogy a könyveket híres emberek neve alatt írják.
A tudósok ezt a különleges „regényt” Kr. u. 200 körülre datálják, és tele van kitalált részletekkel. Jeromos, a híres tudós, és számos pápa komoly kritikának vetette alá[5]. A mű eredeti nyelve görög volt, de lefordították latinra, szírre, arámra, grúzra, etiópra, koptra és ószlávra. A szerző egyértelműen olvasta az evangéliumi történeteket, de nem ismerte a Szentföld földrajzát. Például a regényben sivatagként írja le a Jeruzsálem és Názáret közti utat, holott a valóságban nem sivatag, hanem kimondottan gazdag termőterület[6]. A regényben Betlehembe érve Mária így szól: – József, vegyél le a szamárról, mert a gyermek nyom engem belülről, hogy kijöjjön[7]. Eleget téve a kérésnek József otthagyja Máriát egy barlangban, majd Betlehembe siet, hogy bábát keressen. Mikor egy látványos látomást követően József visszatér a bábával (a kisbaba már megszületett), a barlangot sötét felhő, majd pedig ragyogó fényesség tölti be. Egy Salome nevű asszony bukkan elő a semmiből, aki találkozik a bábával. A bába elújságolja neki, hogy egy szűz szült és még mindig szűz. Salome kételkedik a csodában, ezért a keze végül leprás lesz. Megvizsgálja Máriát, akinek szüzessége bebizonyosodik. Hirtelen egy angyal „áll” Salome elé, és felszólítja, hogy érintse meg a gyermeket. Így is tesz, és beteg keze csodálatos módon meggyógyul – folytatódik a mese. A népszerű regények szerzőinek rendszerint igen jó a fantáziájuk. A történet számunkra fontos része az a sor, hogy Jézus épp akkor született, mielőtt a szülei megérkeztek volna Betlehembe. Ez a regény az első ismert forrása annak a motívumnak, hogy Jézus azon az éjszakán született, amikor Mária és József Betlehembe vagy legalább annak közelébe érkezett. Még azt az átlagos keresztényt is befolyásolja ez a könyv, aki soha nem hallott róla.[8] A regény csupán az evangélium kiszínezett, fantáziaalapú interpretációja, nem az evangéliumi történet.
Foglaljuk össze a Lk 2, 1-7 hagyományos értelmezésével kapcsolatos problémákat! József abba a városba érkezik, ahonnan származik, tehát könnyen találhatott szállást. Mivel Dávid király családjából való volt, a város összes kapuja nyitva állt előtte. Mária rokonai a közelben laktak, de nem fordultak hozzájuk. Volt tehát elég idejük, hogy megfelelő helyet találjanak. Hogy fordulhatott volna el egy zsidó falu egy fiatal, szülés előtt álló zsidó anyától? Ezeknek a kulturális és történeti tényeknek a fényében hogyan értelmezzük a szöveget? Két kérdés merül fel: hol volt a jászol és mi volt a „szállás”?
A két kérdés megválaszolásához természetesnek kell vennünk, hogy Jézus születésének története Lukácsnál hűséges a Szentföld földrajzi és történeti viszonyaihoz. A szöveg úgy szól, hogy Mária és József „fölment” Názáretből Betlehembe. Betlehem egy fennsíkon épült, határozottan magasabban, mint Názáret[9]. Másodszor, a „Dávid városa” név valószínűleg a város helybeli elnevezése volt, és Lukács hozzáteszi a nem helyi olvasók kedvéért, hogy: „amelyet Betlehemnek hívnak”. Harmadszor: a szöveg közli az olvasóval, hogy József „Dávid házából és nemzetségéből való volt”. A Közel-Keleten valakinek a házából valónak lenni annyit jelent, hogy valaki családtagjának lenni. A történet görög olvasói egy épületre asszociálhattak, amikor a „Dávid háza” szavakat olvasták. Lukács talán azért tette hozzá a „nemzetség” szót, hogy az olvasók biztosan jól értsék az írást. Nem változtatott a szövegen, ami ekkorra már kétségtelenül megszilárdult a hagyományban (Lk 1,2), de hozzáadott néhány magyarázó megjegyzést. Negyedszer, Lukács azt mondja, hogy a gyermeket pólyába takarják. Erre az ősi szokásra utal Ezekiel 16, 4 is, és a mai napig szokásban van Szíria és Palesztína falvaiban. Végül a történetben felszínre kerül a dávidi krisztológia. Ez az öt pont alátámasztja, hogy a történetet egy messiáshívő zsidó alkotta, az egyház igen korai életében.
A nyugati olvasók számára a jászol szó az istálló vagy pajta képét idézi fel. De a hagyományos Közel-Keleten nem ez a helyzet. A gazdag emberről szóló példabeszédben (Lk 12, 13-21) (mag) tárolókról szó esik, de pajtáról nem. A gazdag embereknek természetesen volt az állatok számára elkülönített helyük[10]. De az egyszerű palesztín falusi otthonnak gyakran csak két szobája volt. Az egyiket kizárólag a vendégek számára tartották fenn. Ezt a szobát vagy a ház végén találjuk, vagy a tetőn, ahogy Illés történetében olvashatunk a próféta tetőszobájáról (1Kir, 17,19). A fő szoba volt a „családi szoba”, ahol az egész család főzött, evett, aludt és élt. A padlónál néhány lépcsőfokkal lejjebb volt egy ajtó vagy gerendákkal elzárt kijárat, ahol minden este bevezették a család tehenét, szamarát, néhány juhját. Reggel kivezették onnan az állatokat, és megkötötték a ház udvarán. Az állatok fülkéjét ezután kitakarították. Ilyen egyszerű elrendezésű otthonok Dávid király idejétől a huszadik század közepéig adatolhatók. Én magam láttam ilyet Galilea felsőbb vidékein és Betlehemben. Az első ábra egy ilyen házat mutat oldalról.
1. ábra: Tipikus falusi ház Palesztínában, oldalról nézve.
A lapos tetőre épült a vendégszoba, vagy pedig a vendégszoba a házhoz csatlakozik. A lejjebb helyet foglaló ajtó a bejárat ember és állat számára egyaránt. A gazdának fontos, hogy az állatok minden este bent legyenek a házban, mert hőt termelnek télen, illetve védve vannak a tolvajoktól.
Ugyanez a ház felülről látható a kettes ábrán.
2. ábra: Tipikus falusi ház Palesztínában, felülről nézve.
Az ovális formák jelzik a jászlakat, amelyek a lakószoba alacsonyabb felén helyezkednek el. A „családi nappali szoba” enyhén lejt az állatok kamrája felé, ami megkönnyíti a seprést és mosást. A piszok és a víz természetesen lefelé mozdul el, az állatok irányába, és könnyen ki lehet seperni az ajtón. Ha a család tehene megéhezik éjszaka, fel tud állni, és eszik a nappali padlójába vágott jászolból. A juhok jászlai fából készültek, és az alacsonyabb oldal padlóján helyezték el őket.
Az ilyen hagyományos jellegű ház természetesen illeszkedik Jézus születéstörténetébe. De ilyen lakások az Ószövetség történeteiben is megjelennek. 1 Sámuel 28-ban Saul az endori halottlátó házában vendégeskedett, és visszautasította az ételt. A jósnő fogta a házban lévő hizlalt borjút (vö. 1Sám 28, 24), leölte és abból készített ételt a királynak és szolgáinak. Nem behozott egy borjút a legelőről vagy az istállóból, hanem ott volt vele a házban.
Jefte története a Bírák 11, 29-41-ben szintén a hasonló, egyterű lakást tárja elénk. A háborúba menet Jefte fogadalmat tesz, hogy ha Isten megadja neki a győzelmet, feláldozza az első lényt, aki kilép a házból. Jefte megnyeri a csatát, de ahogy hazaér, legnagyobb rémületére és tragikus módon leánya lép ki először az ajtón. Valószínűleg kora reggel tért haza, és az volt várható, hogy először valamelyik állat ugrál ki az ajtón, hiszen egész éjjel be volt zárva. A szöveg nem egy brutális gyilkosról szól. Az olvasó biztos lehet benne, hogy a férfinak eszébe sem jutott, hogy egy családtagja lép ki először az ajtón. Csak így van értelme a történetnek. Ha a házban csak emberek laktak volna, soha nem tett volna ilyen fogadalmat. Ha csak emberek éltek volna a házban, kit akart volna meggyilkolni és főleg miért? A történet tragikumát éppen az adja, hogy ő egy állatra számított.
Az egyszerű otthon az Újszövetségben más helyeken is megjelenik. Mt 5, 14-15-ben Jézus azt mondja:
„Lámpát sem azért gyújtanak, hogy aztán véka alá tegyék, hanem a lámpatartóra, hogy világítson mindenkinek, aki a házban van.”
Jézus nyilvánvalóan a tipikus egyterű falusi otthonra utal. Ha egy egyszerű lámpa fényt áraszt mindenkire, aki a házban van, a háznak csak egy szobája lehet.
Még egy példát találunk ugyanerre a Lk 13, 10–17-ben, ahol Jézus szombaton meggyógyít egy asszonyt, aki „annyira meggörnyedt, hogy egyáltalán nem tudott felegyenesedni”. Jézus magához hívja, és így szól: – Asszony! Megszabadultál (tkp. eloldoztattál) betegségedtől. A zsinagóga elöljárója haragudott Jézusra, mert Jézus „dolgozott” szombaton. Jézus így válaszolt: – Képmutatók! Nem oldja-e el mindegyiktek szombaton az ökrét vagy szamarát a jászoltól, és nem viszi-e itatni? (Lk 13, 15). Így érvel: Ma, szombaton, te eloldoztál egy állatot. Én „eloldoztam” egy asszonyt. Hogy hibáztathatsz engem. A szöveg így folytatódik: „megszégyenült minden ellenfele” (Lk 13, 17).
Jézus nyilvánvalóan tudta, hogy az ellenfeleinek minden éjjel van legalább egy ökör vagy szamár a házában. Reggel mindenki kiviszi az állatot a házon kívülre, és megköti ott. A zsinagóga elöljárója nem tiltakozik: – Ó, én aztán soha nem érintek meg egy állatot szombaton. Elképzelhetetlen volt, hogy az állat egész napra fedél alatt maradjon, hiszen nem volt istálló. Az Újszövetség egyik legkorábbi és leggondosabb arab fordítása valószínűleg Palesztínában készült a 9. században. Csak nyolc másolat maradt fenn. A görögből készült fordítás szerint ez a vers így szól: „Nem oldja-e el mindegyiktek szombaton az ökrét vagy szamarát a házban lévő jászoltól, viszi ki és itatja meg?” A görög nyelvű kéziratokban nem szerepel a „házban lévő” kifejezés. De ez a kilencedik századi arabul beszélő keresztény fordító jól értette a szöveget. Talán nincs mindenkinek jászol a házában? Ebben a világban, a Közel-Keleten mindenkinek volt!
Az egyterű falusi ház a benti jászollal modern tudósok leírásaiban is szerepel. William Thompson, egy arabul is beszélő presbiteriánus misszionárius tudós a 19. század derekán tanulmányozta a betlehemi falusi házakat, és így ír: „Az én benyomásaim szerint a születés valószínűleg egy teljesen hétköznapi paraszti házban történhetett, majd a kisdedet egy jászolba fektették, amely a mai napig megtalálható a helyi földművesek otthonaiban.”[11]
Egy anglikán tudós, E.F.F. Bishop, aki Jeruzsálemben élt 1922 – 1950 között, így ír:
„Talán…igénybe vették valamelyik betlehemi házat, melynek az alacsonyabb része az állatoké volt, kőbe mélyített jászlakkal, a magasabb része pedig a család lakóterülete volt. Egy ilyen tört szénával megtöltött mozdíthatatlan jászol szolgálhatott bölcsőként.”[12]
A Közel-Keletet ismerő tudósok két különböző évszázadban úgy vélték, hogy a Lukács 2, 7 egy családi szobára utal, melynek egyik végében földbe ásott jászol volt. Ha ez az értelmezést követjük, egy kérdésünk marad még: mi lehetett a „szállás”? Mit jelent az, hogy a szállás tele volt?
Ha József és Mária valakinek az otthonában tartózkodott, és a születés után Jézust ennek a háznak a jászlába fektették, hogy értsük a Lukács 2,7-ben lévő „szállás” szót (más fordításban: „fogadó” vagy „vendégfogadó ház” (rev. Károli fordítás)? Számos fordítás szerint az újszülöttet jászolba fektették, mert „nem találtak helyet a vendégfogadó házban”. Ez úgy hangzik, mintha a betlehemi emberek visszautasították volna őket. Mi volt igazából a helyzet?
Van egy csapda a hagyományosan rögzült kifejezésben. „Nincs hely a fogadóban” olyan jelentést hordoz, mintha a fogadóban lett volna több szoba, és mind foglalt volt. Világított a „Megtelt” jelzés, amikor József és Mária megérkezett Betlehembe. Azonban a görög szó nem arra utal, hogy „szoba a fogadóban”, hanem jelentése inkább tér „topos”, mint a „nincs hely az asztalomon egy új számítógépnek.” Fontos, hogy ezt a jelentést tartsuk észben, amikor az elvileg „fogadó” jelentésű szóval foglalkozunk.
A görög szó, amely a Lk 2,7-ben szerepel, és melyet hagyományosan „fogadónak” fordítanak, a katalyma. Általában nem ezt a szót szokták használni a fogadóra. Az irgalmas szamaritánus példabeszédében (Lk 10, 25-37) a szamaritánus a sebesült embert egy fogadóba viszi. Az itt szereplő görög szó a pandocheion. A szó első fele azt jelenti: „minden”. A második fele egy ige, azt jelenti: „befogadni”. A pandocheion az a hely, amely mindenkit befogad, vagyis egy vendéglátó egység, fogadó. Ez a görög kifejezés általánosan ismert volt az egész Közel-Keleten évszázadokon át, olyannyira, hogy görög kölcsönszó gyanánt megjelent az arámban, koptban, arabban és törökben egyaránt, ugyanabban a jelentésben, mint nyilvános fogadó.
Ha Lukács azt akarta volna, hogy olvasói arra gondoljanak, hogy József egy fogadóból állt tovább, bizonyára a pandocheion szót használta volna, hiszen pontosan ez jelentette a nyilvános vendégfogadó házat. De a Lk 2,7 szerint a katalyma volt zsúfolásig tele. Mit jelent akkor ez a szó?
A katalyma szó szerint egyszerűen „tartózkodási hely”, ami többféle szállásra is utalhat. A három fő lehetőség, ami ebben a történetben szóba jött: fogadó (az angol fordítási hagyomány), ház (arab bibliafordítás egy évezreden át) és vendégszoba (Lukács javaslata). Ugyanis Lukács még egy helyen használja ezt a kifejezést az evangéliumában, ahol meg is magyarázza a szövegen belül. A Lukács 22-ben Jézus azt mondja apostolainak:
Ha bementek a városba, találkoztok egy emberrel, aki vizeskorsót visz. Kövessétek őt abba a házba, ahová bemegy, és mondjátok meg a házigazdának: A Mester ezt üzeni neked: hol van az a helyiség (katalyma), ahol a húsvéti bárányt tanítványaimmal együtt elkölthetem? Ő mutat majd nektek egy nagy, emeleti termet berendezve, ott készítsétek el. (Lk 22, 10-12).
Itt a kulcsszó, a katalyma emeleti teremként van meghatározva, ami egyértelműen egy magánház vendégszobája. Ez a pontos jelentés tökéletesen illik a születéstörténetbe. Lk 2,7-ben Lukács azt mondja az olvasóknak, hogy Jézust jászolba fektették a család saját lakószobájában, mert a lakás vendégszobája már tele volt. Ha Lukács evangéliumának a végén a katalyma szó egy házhoz csatolt vendégszobát jelent (Lk 22,11), miért ne lenne ugyanez a jelentése az evangélium elején? A családi szoba a hozzácsatolt vendégszobával az alábbi ábrán látható vázlathoz hasonlíthatott:
3. ábra: Tipikus falusi ház Palesztínában hozzácsatolt vendégszobával
A katalyma szó ezen jelentése megjelent Alfred Plummer nagy hatású kommentárjában, melyet a 19. század végén adtak ki. Plummer szerint: „Kissé kétséges, hogy a közismert »fogadó« fordítás helyénvaló-e… Lehet, hogy József valamelyik betlehemi barátja vendégszeretetére számított, akinek vendégváró helyisége azonban már tele volt, amikor ő és Mária megérkezett.”[13]
- Howard Marshall is ugyanerre a megállapításra jut, de nem emeli ki a jelentőségét[14].. Fitzmyer a katalyma szót kunyhóként magyarázza, ami szerinte egy nyilvános karavánszeráj vagy vendégszállás.[15] Én meg vagyok győződve róla, hogy Plummernek van igaza. Ha így van, miért nem fogadta be ezt az értelmezést sem a keleti, sem a nyugati egyház?
A nyugati egyház nem figyelt fel az általam korábban számba vett értelmezési nehézségekre. Mivel így nem kezdett repedezni a hagyományos értelmezés, arra sem volt szükség, hogy felülvizsgálják azt. De ha egyszer nyilvánvalóvá válnak a hagyományos értelmezés problémái, megoldásért fognak kiáltani. Másrészt, keleten a domináns keresztény jelenlét az ortodox egyház számos ágazata. Mi az ő hagyományuk?
A közel-keleti kereszténység hagyományosan úgy tartja, hogy a születés egy barlangban történt. A Szentföldön lévő hagyományos falvak számos lakása barlangban kezdődik, és onnan terjeszkedik. A barlang hagyománya már Szent Jusztinusznál is megjelent, aki a 2. század derekán alkotott. Mindaz, amit eddig javasoltam, összhangban van ezzel a hagyománnyal. A keleti hagyomány szerint Mária egyedül volt, amikor a gyermek született. A keleti istentiszteleten még az oltár is el van rejtve a hívők szeme elől, és az a pillanat, amikor a kenyér és a bor Jézus teste és vére lesz az Eucharistiában, a figyelő szemek elől rejtve történik meg. Mennyire tanúk nélkül történhetett hát az, amikor az Ige testté lett? Matta al-Miskin atya, a 12. századi kopt ortodox tudós és szerzetes, aki hat értékes kommentárt írt arab nyelven a négy evangéliumhoz, csodálattal beszél a barlangban egyedül lévő Szűz Máriáról. Így ír:
A szívem meghasad ezért a magányos anyáért.
Hogy bírta el egyedül a vajúdás fájdalmát?
Hogy kapta el gyermekét a saját kezével?
Hogy pólyálta be, amikor ereje végén járt?
Mit evett vagy ivott?
Ó, világ asszonyai, nézzétek a Megváltó anyját.
Mennyit szenvedett és mennyire dicséretre méltó,
… a mi gyöngédségünkkel és szeretetünkkel.[16]
Ez az őszinte és megható áhítat természetesen nem foglalkozik azzal, hogy esetleg a szülés egy családi otthonban történt, ahol minden figyelem és törődés elérhető volt, amit más asszonyok megkaphattak volna. Tehát a keleti és nyugati keresztényeknek egyaránt volt érthető oka, hogy miért hagyták figyelmen kívül a szöveg új értelmezését.
Összefoglalóan, Lukács azt mondja nekünk Jézus születéséről, hogy a Szent Család Betlehembe utazott, ahol egy családi otthon fogadta be őket. A gyermek megszületett, bepólyálták és (szó szerint) „ágyba tették” (anaklino) a jászolba, ami a lakószobában volt. A jászol kőből vagy fából készült, és a család lakóterületén állt. Az olvasó természetesen megkérdezné, hogy miért nem a vendégszobában szállásolták el őket. A válasz az, hogy a vendégszoba már foglalt volt, más vendégek laktak benne. A házigazdák nagylelkűen befogadták Józsefet és Máriát a házuk családi szobájába. A szülés idejére a szobából természetesen kimentek a férfiak, a falusi bába és más asszonyok kísérték a szülést. Miután a kisded megszületett, bepólyálták, Mária újszülöttjét egy friss szalmával töltött jászolba fektette, és betakarta egy takaróval. Jézust nyilvános működése kezdetén „a hatalmas tömeg szívesen hallgatta” (Mk 12,37). Ugyanez az elfogadás volt természetes a születésekor is. Mi a helyzet a pásztorokkal?
A pásztorok története megerősíti azt a képet, amit bemutattam. Az első század Palesztínájában a pásztorok szegények voltak, és a rabbinista hagyomány tisztátalannak tartotta őket[17]. Ez különösnek tűnhet, hiszen a 23. zsoltár így kezdődik: „Az ÚR az én pásztorom”. Nem egyértelmű, hogy alakulhatott egy ilyen fennkölt metafora egy ilyen alantas foglalkozásból. A fő dolog talán az, hogy a nyáj saját vagyonnak számít[18]. Öt listát ismerünk a rabbinista irodalomból, mely a tisztátalan foglalkozásokat sorolja fel, és a pásztorok három listában szerepelnek az ötből[19]. Ezek a listák az Újszövetség utáni időből származnak, de olyan nézeteket tartalmaznak, amelyek Jézus korában fejlődtek ki. Mindenféleképpen egyszerű, tanulatlan emberek voltak.
A Lk 2,8-14-ben Jézus születésének üzenetét először egy csapat pásztor hallja meg, akik a társadalmi ranglétra alján voltak a saját társadalmukban. A pásztorok meghallják a hírt, és megijednek. Először valószínűleg megijedtek az angyalok látványától, de aztán arra kérik őket, hogy látogassák meg a gyermeket! Az ő szempontjukból, ha a gyermek csakugyan a Messiás, a szülők valószínűleg kiutasítják a pásztorokat, ha megpróbálnák meglátogatni! Hogy is remélhették volna a pásztorok, hogy szívélyes fogadtatásban lesz részük?
Az angyalok számítottak erre az aggodalomra, és megmondják a pásztoroknak, hogy pólyába csavart gyermeket fognak találni (ők maguk, a parasztok és pásztorok is így tettek a csecsemőikkel). Sőt, mi több, azt mondták, hogy a gyermek jászolban fekszik. Tehát egy pont olyan egyszerű paraszti otthonban fogják megtalálni a gyermek Krisztust, mint amilyenben ők laknak. Nem egy vezető palotájában vagy egy gazdag kereskedő vendégszobájában, hanem egy olyan szerény kétszobás kunyhóban, mint az övék. Ez igazi örömhír. Talán nem fogják azt mondani nekik: – Tisztátalan pásztorok – menjetek innen! Ez volt számukra a jel, egy jel a lenézett pásztoroknak.
E különlegesen bátorító jel miatt a pásztorok Betlehembe indultak, „kicsinységük” ellenére (Lk 1, 52). Amikor megérkeznek, elmondják történetüket, és mindenki álmélkodik. Aztán elmennek, „dicsérve Istent mindazokért a dolgokért, amit hallottak és láttak” (Lk 2, 20). A „mindazokért” kifejezés nyilvánvalóan utal a különleges vendégszeretetre, amit tapasztaltak érkezéskor. Világos, hogy a Szent Családot teljesen megfelelő helyzetben találták, nem egy koszos istállóban. Ha egy büdös istállóban találták volna a rémült fiatal anyát és a reményvesztett Józsefet, így kiáltottak volna: Ez felháborító! Gyertek haza velünk! Asszonyaink gondot viselnek rátok!
A pásztorok öt percen belül átköltöztették volna a kis családot saját otthonukba. Az egész város becsülete az ő vállukon nyugodott volna, és ők eleget tettek volna kötelességüknek. Az, hogy anélkül továbbálltak, hogy elköltöztették volna a fiatal családot, arra utal, hogy a pásztorok úgy vélték, hogy maguk sem tudnának jobb körülményeket felajánlani nekik, mint amiben amúgy is részük volt. A közel-keleti emberek félelmetes energiát szánnak rá, hogy vendégeik megbecsülve érezzék magukat. Ez már Ábrahám és vendégei történetében megjelenik (Ter 18, 1-8), és folytatódik mind a mai napig. A pásztorok távoznak a Szent Családtól dicsérve Istent a Messiás születéséért, és annak a családnak a vendégszeretetéért, akinek az otthonában világra jött. Ez a sarokköve a pásztorok történetének. A megszületett gyermek örömet hoz a pásztorok életébe, a szegényeknek, a kitaszítottaknak, a lenézetteknek. De eljött ő a gazdagok számára is, és a bölcsek, akik nemsokára megérkeznek, aranyat, tömjént és mirhát hoznak.
Máté úgy fogalmaz, hogy a bölcsek „bementek a házba” ahol meglátták a kisgyermeket Máriával (Mt 2, 1-12). A Máté evangéliumában olvasható történet megerősíti a feltételezést, hogy a születés Lukács szerint is egy családi otthonban zajlott le.
Ez az értelmezés megoldja a tanulmány elején felsorolt összes kulturális kérdést. Józsefnek nem kellett egy nyilvános vendégházat keresnie. Nem tűnik tehetetlen és alkalmatlan férjnek, aki nem képes Mária igényeit kielégíteni. Hasonlóképpen, nem sérti meg felesége rokonait azzal, hogy nem fordul hozzájuk a szükség idején. A gyermek hétköznapi körülmények között született egy paraszti család otthonában, valamennyi idővel azután, hogy megérkeztek Betlehembe, ahol nem volt semmiféle szívtelen fogadós, akivel egyezkedni kellett volna. Amikor Dávid házának tagja visszatért őseinek városába, nem alázták meg visszautasítással. Betlehem lakói a legjobbat kínálták, amit csak tudtak, és megőrizték közösségük becsületét. A pásztorok nem voltak keményszívű fajankók, akiknek eszükbe sem jut, hogy segítsenek egy szükséget szenvedő idegen családnak.
Karácsonyi énekünk úgy szól: „Barmok közt fekszik,/ jászolban nyugszik / Szent Fia, Szent Fia”[20]. De ez a jászol egy meleg és barátságos otthonban állt, nem egy hideg és magányos istállóban. Ha ebben a fényben nézzük, a történetről lehámlik minden mitológiai réteg, ami az évezredeken át tartó félreértelmezés során rárakódott. Jézus egy olyan egyszerű kétszobás házban született, ami legalább az elmúlt háromezer évben ismert a Közel-Keleten. Igen, újra kell írnunk a betlehemesünket, de ez nem elvesz az értékéből, hanem gazdagítja azt.[21]
Összefoglalás
1, Jézus megtestesülése tökéletes volt. Születésekor a szent családot szeretettel fogadta egy parasztcsalád. Ezek az emberek a legjobbat nyújtották, amit tudtak, és ez elég is volt. Születésekor egyszerű emberek vették körbe. A bölcsek a házhoz érkeztek. Amikor Jézus felnőtt, az egyszerű emberek örömmel hallgatták.
- A pásztorokat szeretettel fogadták a jászolnál. A tisztátalanokat tisztának ítélték. A kívülállók megbecsült vendégekké váltak. Az angyalok a legegyszerűbb embereknek énekeltek.
Tudom, hogy ebben a szekularizálódó világban a „Boldog karácsonyt” köszöntésre az a válasz, hogy „Neked is”[22]. Arra vágyom, hogy a hagyományos „Boldog karácsonyt” köszöntés helyett így üdvözöljük egymást karácsony reggelén:
Köszöntés: Megszületett a Megváltó
Válasz: Jászolban született.
Ó, de csodálatos lenne, ha ezen a módon köszöntenénk egymást.
[1] Bailey, Kenneth E.: Jesus Through Middle Eastern Eyes. Cultural Studies in the Gospels. Madison: IVP Academic, 2008. 25-37.
[2] A szöveg szakmai vitájához l. Bailey, Kenneth E.: The Manger and the Inn. The Cultural Background of Luke 2:7. = Theological Review 2. 1979. 33-44.
[3] Cullman, Oscar: Infancy Gospels. In: New Testament Apocrypha, ed. Schneemelcher, Wilhelm. Philadelphia: Westminster Press, 1963. 1: 370-88.
[4] I.m. p. 372.
[5] I.m. p. 373.
[6] Tíz évig éltem ennek az útnak a közelében, és végig dúsan termő olajfaligetek mellett vezet.
[7] The Protoevangelium of James 17,3. In: New Testament Apocrypha, ed. Schneemelcher, Wilhelm. Philadelphia: Westminster Press, 1963.
[8] Érdekes módon a Codex Bezae (5.-6. század) megváltoztatja a szöveget: amint megérkeztek, világra hozta… A görög szövegnek ez a változtatása megerősíti azt a gondolatot, hogy Jézus azonnal megszületett, amikor megérkeztek a városba.
[9] Názáret tengerszint feletti magassága: 320 m, Betlehem ezzel szemben egy fennsíkon épült, 720 m-rel a tengerszint felett.
[10] Hirschfeld, Yizhar és Vamosh, M.F: A Country Gentleman’s Estate. Unearthing the Splendors of Ramat Hanadiv = Biblical Archaeology Review 31/2. 2005. 18-31
[11] Thompson, William: The Land and the Book. New York: Harper&Brothers. 1871, 2: 503.
[12] Bishop, E.F.F: Jesus of Palestine, London: Lutterworth, 1955, 42.
[13] Plummer, Alfred: Gospel According to S. Luke, 1922, reprint: Edinburgh: T&T Clark 1960. 54.
[14] Marshall, I. Howard:The Gospel of Luke, Cumbria-Michigan: Paternoster Press, 1978. 107.
[15] Fitzmyer, Joseph A.: The Gospel According to Luke (LIX),New York: Doubleday. 408.
[16] Matta al-Miskin: al-Injil, bi-Hasab Bisharat al-Quiddis Luqa, 2. Cairo: Dayr al-Quiddis Anba Maquar, 1998, 128. Bailey saját fordítása
[17] Jeremias, Joachim: Despised Trades and Jewish Slaves. In: Jerusalem in the Time of Jesus. Philadelphia: Fortress, 1969. 303-304.
[18] Derrett, J.D.M: Law in he New Testament. The Parable of the Prodigal Son. = New Testament Studies 14, 1976. 66.
[19] Jeremias, Joachim: Despised Trades and Jewish Slaves. In: Jerusalem in the Time of Jesus. Philadelphia: Fortress, 1969. 303-312.
[20] Eredeti:Ox and ass before him bow / for he is in the manger now. Ökör és szamár meghajol előtte / Mert ő most a jászolban van.
[21] Bailey, Kenneth E.: Open Hearts in Betlehem. Louisville: Westminster/John Knox, 2005. Ez egy karácsonyi musical, mely az itt bemutatott gondolatok köré szerveződik.
[22] Köszöntés: Merry Christmas! Válasz: Happy Holidays.
ŐRSY LÁSZLÓ ATYA ÜZENI A NOVEMBERI ÜNNEPEKRE
Kedves Hívek,
ÜDVÖZLETTEL AZ ÜNNEPEKRE
GONDOLATOK – MEGEMLÉKEZÉS
Ez évben az egyházi naptárban
november hónapja két ünnepélyes nappal kezdődik:
november 1: Mindenszentek Ünnepe és
november 2: Halottak Napja
Mindenszentek napján ünnepeljük szentjeinket,
akik irgalmat nyertek és Istennel vannak.
Halottak Napja: rossz a nap elnevezése, mert
“Halottak Napján” is ÉLŐ SZEMÉLYEKRŐL emlékezünk meg,
akik szintén irgalmat kaptak,
de még Isten kegyelmére van szükségük,
hogy ajándékuk teljes legyen.
Imádkozzunk velük, hogy Isten átölelje őket,
és VELE legyenek mindörökre.
Őróluk a magyar nyelv úgy beszél,
hogy “TISZTÍTÓ TŰZBEN “ szenvednek.
De a “TISZTÍTÓ TŰZ” kifejezés nem helyes,
hacsak nem a szeretet tüzére gondolunk,
amely minden rossz hajlamot és hibát kitöröl a lélekből
és Isten jóságával elönti azt mindörökre.
Így emlékezzünk meg a KÉT ÜNNEPNAPON
Isten szentjeiről, akik az égben vannak,
és azokról, akik a földön meghaltak, de élnek és az ég felé úton vannak.
Emlékezzünk meg saját magunkról is.
Hitben, reményben és szeretetben készüljünk az örök életre.
Ámen: ÚGY LEGYEN.
Őrsy László, s.j.
EGY CSÁLAD VAGYUNK – ISTENBEN.
GONDOLATOK VESZÉLYES IDŐKRE
Ennek a kis írásnak a célja nem az, hogy problémákat oldjon meg,
hanem az, hogy egy gondolkozó folyamatot indítson el bennünk,
sőt még több: az, hogy hitünket növelje.
A mennybe felvett JÉZUS búcsúszavai tanítványaihoz:
ÉN VELETEK VAGYOK A VILÁG VÉGEZETÉIG (Máté 28:20)
JÉZUS nem valami anyagi ajándékot ad, hanem önmagát adja.
Nem adakozik, hanem személyes jelenlétet ígér meg.
Személyében Isten Bölcsessége van velünk.
Személyében Isten ereje van bennünk.
Személyében Isten bölcs és erős szeretete hordoz bennünket.
Nehéz időkben, vészes időkben, amikor a levegő sem tiszta,
Isten kezében tart bennünket,
Isten jósága életet önt belénk,
A világ végéig nem veszít el minket.
Egy régi-régi írországi imádságból idézek:
Krisztus velem,
Krisztus előttem,
Krisztus mögöttem.
Krisztus bennem,
Krisztus a szívemben,
Krisztus velem mikor lefekszem,
Krisztus velem mikor felkelek.
Ehhez az imádsághoz méltón füzödnek Szent Pál szavai a rómaiakhoz írt levélben “ebben a teremtésben ki szakíthat el engem Krisztus szeretetétől”
(8 fejezet utolsó mondat).
Ez nem a mi hűségünk Krisztushoz, ez a Feltámadott Isten Fiának hűsége barátaihoz.
Ámen.
Szépés békés őszi napokat kíván
Őrsy László, sj
GONDOLATOK HÚSVÉTI IDŐBEN
GONDOLATOK JÉZUS SZAVAIRÓL “HITETLEN” TAMÁSNAK
HOMILY ON HOLY THURSDAY – THE WASHING OF THE FEET (scroll down)
HOMILIA A LÁBMOSÁSRÓL (magyarul alább)
+HOMILIA – ELMÉLKEDÉS+
HIMNUSZ EVANGÉLIUM ELŐTT HÚSVÉT VASÁRNAPJÁN (lapozzon lejebb)
GONDOLATOK HÚSVÉTI IDŐBEN
1
Jézus visszajött, Alleluja
Visszajött Jézus, Alleluja
Bevezető megjegyzés
Ennek a (bővebb kidolgozásra tervezett) rövid
beszédnek-írásnak célja nem az,
hogy égi titkokat részletesen feltárjon,
hanem hogy felhívja a hallgató-olvasó figyelmét
arra, hogy isteni titkok között élünk-járunk,
amiknek értelmét csak a Szentlélek éreztetheti.
Isten nagy tettei közöttünk fényes ködben rejtőzködnek,
fényes ködben, mely megállít utunkban
és csodálkozásra hív.
Kereszténynek lenni annyit jelent mint
Isten jelenlétét zajos és ködös világunkban észrevenni
és csodálni.
Kereszténynek lenni: csodálkozó életet élni.
Mindenki, aki képes csodálkozni,
legyen írástudó vagy írástudatlan,
legyen érett bölcs vagy kiváncsi fiatal,
meg van hívva áldott kalandra.
2
Jézus, mikor harminc éves volt elindult Názáretből,
hogy az Isten országát hirdesse,
hogy szavaival és tetteivel tanúságot tegyen az “emberszerető” Istenről.
Jézus, mikor Feltámadása után visszatért tanítványai közé
a tanúságtételt folytatta
de nem úgy, ahogy emberi számítással elvárhattuk volna.
Jogosan várhattuk volna a Megváltó Királytól
hogy uralkodói díszben, angyali seregektől kísérve
jelenik meg Jeruzsálem népének.
Amint égbe menetele előtt az egybegyűltek megkérdezték tőle:
“Urunk, talán most állítod helyre Izrael országát?” (ApCsel 1.)
De, mint Jézus Pilátusnak is megmondta, “Az én országom nem innen való.”
Aki szenvedése előtt szamár háton ment be a városba,
nem akart diadalmenetet ékes kapuval
akkor sem mikor életben visszatért,
felruházva minden hatalommal.
Az Írásokban bőven van tanúság.
3
A hagyomány szerint
a Feltámadott negyven napon át kereste a barátait
mielőtt felvétetett a mennyekbe.
A hét első napjának reggelén Jézus jelenti magát Mária Magdolnának,
akiből hét ördögöt űzött ki.
A sírdogáló asszonyt követévé tette es megbízta
hogy vigye az Örömhírt az apostoloknak. (Mk 16.)
A nap délutánján Jézus csatlakozik az Emmauszba menő (menekülő)
két “oktalan és késedelmes szívű” (levert kedvű) tanítványhoz
és segíti őket, hogy megértsék az Írásokat.
Így melegíti fel a szívüket.
Elfogadja meghívásukat szállásukra, velük étkezik. (Lk 24.)
Estefelé, a Feltámadott megjelenik Jeruzsálemben
félelemtől megszállt tanítványainak,
akik zárt szobában rejtezkednek és reszketnek.
Jézus hitet és erőt ad nekik;
otthonosan ételt kér és fogad el tőlük. (Lk 24.)
A dacos és hitetlen Tamást barátságosan vezeti hitre:
”Tedd ide ujjadat és nézd kezeimet…és ne légy hitetlen hanem hívő”
(János 20.)
Jézus megjelenik a sikertelenül halászó tanítványoknak,
mint egy jót akaró ismeretlen megszólítja őket és ennivalót kér tőlük;
(…álljunk meg egy pillanatra: aki a világot a kezében tartja, ételt kér…)
azután tanácsot ad nekik
“vessétek a hálót a bárka jobb oldalára”
végül is Jézus várja őket a tó partján meleg étellel:
frissen sült hallal és kenyérrel. (János 21.)
Miután megpihentek, Jézus Péterhez fordul,
akiben három tagadásnak égett a keserű sebe.
Jézus meggyógyítja Pétert,
három szeretet-vallomást kérve tőle.
A szikla, ami összeomlott, rendületlen lett újra. (János 21.)
4
A Feltámadott megtartotta saját emberségét
+ Jeruzsálemben Mária először azt gondolta, hogy a kertész beszélt hozzá…
+ Az emmauszi tanítványok azt hitték
hogy magukhoz hasonló, egyedül gyalogló utitárssal talákoztak,
akinek jól esik majd az étel és a szállás.
+ Jeruzsálemben a félénken bizakodó tanítványok
felismerték és elismerték a feltámadott emberséget Jézusban,
mikor halvacsorát tettek elébe.
+ Tamás érezte Jézus emberségét mikor sebhelyeit érintette.
+ Galileában az üres hálóval vesződő apostolok emberi hangot hallottak,
mikor Jézus enni valót kért tőlük, és követték tanácsát:
“Vessétek a halót a bárka jobb oldalára és találni fogtok”.
+ Péter nyilvánvalóan egy látható emberrel beszélgetett.
5
Mindazok, akik a Feltámadottal közelről érintkeztek új életet és személyiséget kaptak.
+ A síró asszony örvendezett,
+ a reményt vesztett Emmauszba menekülők hittek es visszafordultak Jeruzsálembe,
+ a tanítványok habozó félénk gyülekezete megerősödött a hitben,
+ a halászok a hit hirdetőivé lettek,
+ a bátortalan Péter erőre kapott hogy vezesse, legeltesse, és védje a juhokat.
6
Új teremtés: új látóhatár
Új befogadás: új megbizatás.
Íme Isten hajléka az emberek között!
Velük fog lakni, s ők az ő népe lesznek. (Jelenések 21.)
A keresztény nép hite emlékekben gyökerezik.
Az egyházi évben Krisztus életéről emlékezünk meg
Karácsonytól Pünkösd vasárnapjáig.
Keresztény élet azonban nem csak emlékezés,
hanem jelenben élendő valóság:
a Feltámadott nemcsak volt a tanítványaival: ő velünk van.
Isten Lelke életet adott Jézus emberségének,
de ugyanakkor átjárta az egész teremtést
és a halhatatlanság csíráját vetette el benne.
Ezért nem elég a múltra emlékezve Alleluját zengeni.
A jelen valóságot is kell ünnepelni,
és a mostani világban kell munkálkodni.
Igaz, a Feltámadott a tanítványok szeme előtt felszállott a mennybe,
(látszólag nincs többé velünk),
de nem kevésbé igaz, hogy Jézus megigérte, hogy népével marad:
“Íme, én veletek vagyok minden nap a világ végéig.” (Mt 28.)
Amint régen a tanítványaival tette, most minket keres,
ételt és italt akar adni – mint kimerült halászoknak adott kora reggel.
Jézus emlékszik az első meghívottaknak mondott szavaira:
„Kövessetek engem, én emberek halászává teszlek titeket.” (Mt 4.)
A meghívás ma is áll.
Küldeni akar bennünket, hogy folytassuk az ő munkáját:
Örömhírt vinni a szegényeknek,
Szabadulást a foglyoknak,
Bocsánatot a megtört szívűeknek
és hirdetni a Megváltás idejét
ebben a szenvedő világban,
az Úr 2020. esztendejében.
Ámen.
Őrsy László, sj
Húsvét 2020
Georgetown University
GONDOLATOK JÉZUS SZAVAIRÓL “HITETLEN” TAMÁSNAK
“Mivel láttál engem hittél, boldogok, akik nem láttak és hittek”
(János ev, 20. fejezet, 29. vers)
JÉZUS mondása talány. Úgy hangzik, mintha kijavítaná a boldog Tamást:
“Igen, te boldog vagy, mert szemed látott és kezed érintett engemet,
de még boldogabbak azok, akik nem láttak és hisznek.”
Mi a hit-titok, amibe Jézus Tamást akarja bevezetni?
Mit tanít Jézus minden nemzedéknek – Tamáshoz beszélve?
Mi Jézus üzenete
ahogyan a hivatalos magyar fordítást a címben olvassuk?
+
Mi keresztények hisszük, hogy a Szentírás Isten szava,
ami abban van, amit ott olvasunk, azt a Szentlélek sugallta az írónak.
Ugyanakkor tartjuk, hogy az Írás emberi alkotás is,
mert azt emberi személyek fogalmazták és írták a saját nyelvükön.
A Szentírás Isten gondolatvilága emberi köntösben.
Az első teendőnk tehát megérteni az eredeti szöveget
amit az egyes írók ránk hagytak, s majd
fordítani azt úgy, hogy semmi el ne vesszék az isteni gondolatokból
és semmi hozzájuk ne adassék.
Ilyen vállalkozásban minden árnyalat fontos.
Szótárak segíthetnek, de nem elegendők.
Szótárak elszigetelt szavakat adnak, nem a gondolatok élő ritmusát.
+
Az első mondat könnyű: “mivel láttál engem, hittél”–
biztosan helyes.
A második azonban nehezebb,
isteni rendelkezesről beszél.
A hivatalos magyar fordításban olvassuk:
Boldogok akik nem láttak és mégis hittek.
Két kulcs-szó: boldogok és hittek.
Boldogok: a görög eredetű makarioi, aminek az egyik jelentése “boldogok”,
egy másik “áldottak.”
A hivatalos fordítás az elsőt választotta.
Boldogság azonban pszihológiai állapot.
Áldottság több annál: meggazdagítást, ajándékot jelent.
Szép példát keresve kérdezzünk meg egy várandós édesanyát, aki gyermeket vár: “Áldott” állapotban van mert Isten és a természet gyermeket adott neki —
ezért az ajándék boldoggá teszi.
Ha az eredeti görög szót tartalmi keretébe tesszük,
hamarosan világossá válik,
hogy Jézus nem “boldog” érzésről, hanem a hit ajándékáról beszél.
A helyes fordítás tehát áldottak.
+
Ez vezet a második fontos szóhoz, hit és hinni, pistis es pisteuein
Ha a szót fordítanunk kell, mindjárt érezzük
hogy különbség van “elhinni valamit”, és “hinni valakiben”.
Az első, száraz értelmi állapot valami bizonyító művelet után,
pl. számtanban, fizikában, kémiában, stb.
A másodk “bízva-hinni” valakiben, átadni magamat egy másik személynek,
pl. orvosnak, művészi tanítónak, alpesi vezetőnek.
Jakab apostol megjegyzi, hogy száraz hite az ördögnek is lehet –
a gonosz hiheti hogy Isten van – de nem adja át magát neki
hanem fellázad ellene.
Mikor Jézus hitről beszél, a szót mindig annak gazdag értelmében használja.
Ezért a fordítás “és mégis hittek” elszegényesíti Jézus gondolatát;
“bízva hittek” hűségesebb lett volna az eredetihez.
+
Megtaláltuk az eredeti görög szöveg jelentését.
Elérkeztünk a pontra, ahol az eredeti Írást hűségesen
ki tudjuk fejezni magyarul – vagy legalább annyira közel jutottunk
az eredeti értelméhez, amennyire az lehetséges.
Áldottak akik nem láttak, de bízva-hittek.
Áldottak akik a hit ajándékát kapták Jézustól
és bízva az Ő személyében követik Őt.
+
Akik nem látták a Feltámadott Krisztust
és nem tapintották meg sebei helyét nincsenek hátrányban.
+
Hasonló mondást (szójátékot) találunk Jézustól Lukács evangéliumában:
…felkiáltott egy asszony: “Boldog a méh, amely hordozott,
és az emlők, amelyeket szoptál!”.
Erre Jézus azt mondta “Inkább azok a boldogok,
akik Isten szavát hallgatják és megtartják azt”.
Jézus nem azt akarta mondani, hogy édesanyja nem volt boldog.
Azt akarta kiemelni, hogy a hit-bizalom ajándéka magasabb minden
földi jóságnál, mert isteni halhatatlanságában részesít bennünket.
Ezért van az is, hogy Jézus ugyan csodákat tesz, de ugyanakkor
valami szent türelmetlenséggel beszél azokról a népnek,
akik állandóan csodákat kérnek és várnak.
+
Nagy és szép ajándék volt Tamásnak, hogy láthatta és érinthette a Feltámadottat.
Emberfeletti ajándék volt Máriának hogy Isten Fiát hordozhatta és táplálhatta.
De még nagyobb érték volt mindegyiknek a tiszta hit-bizalom, a Szentlélek ajándéka, mely Isten gyermekévé tette őket.
Tamást elöntötte a Lélek és felkiáltott “Én Uram és én Istenem”
Mária suttogva mondotta (égi seregek hallották)
“Ime az Úr szolgáló leánya, legyen nekem a te igéd szerint.”
Bízva hittek,
Ezért ajándékot kaptak, aminél minden adomány kisebb,
aminél nagyobbat Isten maga sem adhat:
az isteni természetben részesedtek,
+
JÉZUS ÜZENETE NEKÜNK:
ÁLDOTTAK VAGYTOK MINDNYÁJAN, HA BÍZVA-HISZTEK.
ISTEN CSALÁDJÁHOZ TARTOZTOK.
+++
Őrsy László, sj
Húsvét 2020
Georgetown University
HOMILY ON HOLY THURSDAY –
THE WASHING OF THE FEET
One of the most moving part of the liturgy of the Holy Week is
the washing of the feet. The narration of the event is
in the Gospel of the Beloved Disciple. (Chapter 13)
It starts with a solemn declaration of cosmic dimensions,
“JESUS,
knowing that the Father had given all things into his hands,
and that he had come from God and was going to God” —
then, it continues with precise earthly details,
JESUS
“girded himself with a towel, …
poured water into a basin and
began to wash the disciples’ feet”.
Heaven and Earth were meeting.
We need to ponder the story slowly,
in the midst of a deep silence that the Spirit needs —
to give us intelligence to sense the mystery.
+
But why did JESUS wash the feet of the disciples?
The writer of such a never heard story
(the report of a witness, really)
left us the clue for interpretation.
“He loved his own, …
loved them to the end.”
Now, love springs from its own source ––
No more explanation needed,
In fact, no more explanation possible.
No one has seen the Father but
“God has sent his Son into the world”
to bear witness as to WHO GOD IS
Israel knew well that his glory covered Hea
ven and Earth, —
Cherubim and Seraphim served Him.
Yet, the people feared him.
When God proclaimed his laws from Mount Sinai
All the people perceived the thunderings
and the lightnings,
and the sound of the trumpet,
and the mountain smoking,
the people were afraid and trembled;
and they stood afar off, and said to Moses,
“You speak to us, and we will hear;
but let not God speak to us lest we die”
(Pause
Then, read on slowly with clear and low voice.)
JESUS knowing
that the Father had given all things into his hands, and that he has come from God
and was going to God …
poured water into a basin,
and began to wash the disciples’ feet
and to wipe them with the towel with which he was girded.
(Pause.)
But why, why was the Lord of all Ages handling the basin
and pouring the water on the feet of the disciples?
The Evangelist says it simply, clearly, and forcefully
(because all generations must hear it to the end of the ages)
he loved his own,…
he loved them to the end.
+
But — where is the source of such love?
Where is it coming from?
LOVE has no source,
LOVE is not coming from anywhere;
LOVE IS,
As God IS,
As God said on Mount SINAI:
My name is: I AM.
Love in God is not an adjective,
He is LOVE.
In the beginning was Love,
and Love was with God,
and Love was God.
He was in the beginning with God;
All things were made through him,
And without him there was not anything made
that was made. (See, John: Chapter 1)
And thus JESUS who alone has seen the Father,
bore witness that GOD IS LOVE.
+
In our Catholic Liturgy the Washing of the Feet on Holy Thursday is usually referred to as MANDATUM;
that is mandate, commission, empowerment.
No mandate, however, can be given for the past,
Every mandate concerns the future
Indeed, the Savior’s mind is on the future
His washing of the feet was about sending,
By pouring the water on their feet
He wanted tem to go,
He anointed them
The Son washed and dried the feet,
his Spirit poured energy into them.
JESUS
recalled the sacred hierarchy of witnessing
Truly, truly, I say to you,
he who receives any one whom I send receives me; and he who receives me receives him who sent me.
+
John, the Evangelist, has done much more
than narrating a touching story –
to remind us of our God’s humility.
John writing his Gospel is transmitting an order by our Redeemer.
Mark, another narrator of God’s mighty deeds,
Repeats this order among the last words of the Risen One;
Go into all the world and
preach the Gospel to the whole creation.
Let us pray and ponder —
God has washed off the dust from our feet,
then God blessed them
and strengthened them
to carry the Good News to all nations.
Amen.
LO sj
April 7, 2020
Georgetown University
1
A Nagyhét egyik legmeghatóbb szertartása a LÁBMOSÁS. János Evangélista írta le, mi történt – nagy képben: “Jézus tudta, hogy Istentől jött el, és Istenhez megy” és finom részletekkel: “fogott egy kendőt és maga elé kötötte.” (János 13: 1-20) Ahhoz, hogy valamit értsünk ebből az isteni-emberi drámából, a szöveget csak lassan szabad olvasni – csend közepében – hogy adjunk teret a Léleknek, akinek az ereje átjárta az író ihletését – és aki nekünk is képességet ad titkok megértésére.
A szent történet írója kezdettől világosan –
néhányrövid szóval –megmondja (ne legyen féreértés!),
miért mosta meg Jézus tanitványai lábát:
mert “szerette őket”,
“mindvégig szerette őket”.
A szeretetnek megvan a maga energiája,
nem szorul más okra vagy mozgatóra.
Ha a VALÓSÁG maga a szeretet –
mit várhatunk az élettől?
Azért jöttünk, azért születtünk
hogy átadjuk magunkat egy színjátéknak;
helyesebben a játszó Istennek.
Uram irgalmazz: segítsd gyengeségünket!
+
2
LÁBMOSÁS: TANÚSÁGTÉTEL.
Felfigyeltünk-e arra, hogy a mi hitünk —
a keresztény egyház hite —
az apostolok, vértanúk, hitvallók hite,
mind tanúságon nyugszik
nem a szem és fül tapasztalatán.
Senki nem látta az Atyát – csak a Fiú,
Akit az Atya elküldött, hogy elmondja nekünk
Ki az Isten,
mit akar Isten,
mit tesz Isten, az Élet forrása.
De hogyan tudnák valaha is
emberi szavak elmondani
mi van Istenben?
Mert emberi szavak Istenre vonatkoztatva
olyanok mint zengő érc vagy pengő cimbalom,
Ezért, ezért,
Jézus “vizet öntött a mosdótálba és mosni kedte a tanitványok lábát.”
Hasonlatokat keresve,
egy édesanya képe merül fel bennem,
aki a nap végén,
homokban játszó gyermekeit felkapja, hogy megmossa őket.
Festett már festő ilyen szép szeretetet?
Lábmosás: tanúságtétel.
A Sinai hegyen Izrael Istene kinyilatkoztatta magát Mózesnek
vakító fény közepette.
(A nép félelme volt,
“meghalsz ha Yahweh arcát látod! “)
A jeruzsálemi “felső szobát” betöltötte
a megváltó Isten gyengéd szeretete.
Krisztus kegyelmezz: gyógyítsd szeretetlenségemet!
+
3
LÁBMOSÁS: SZENTSÉG
Igen, tudom, hogy az Egyház hét szentségben hisz,
heten vannak, s a lábmosás nincs közöttük.
Így van: “Hiszek egy egyházban és hét szentségben.”
Várjunk. Gondolkozzunk el.
Mi a szentségi cselekedet lényege?
Minden egyes szentség hallható látható esemény,
mely kegyelmet hordoz, jelez és ad.
Ki tagadná, hogy Jézus tette a lábmosásban kegyelemből fakadt,
kegyelemmel volt terhes,
és kegyelemmel árasztotta el az apostolok szívét-lelkét?
(Ki tagadná, hogy amikor a pap mossa a hívek lábát
az megszentelő szentségi esemény?)
Ez nem minden.
Megváltásunk óta,
mióta a Szent Halott sírja megnyílt,
ez a Feltámadott megérintette ezt a Földet
kegyelemben úszik ez a világ.
A Feltámadott hozzánk tartozik.
Ki bármit is tesz JÉZUS nevében,
cselekedete kegyelmet hordoz, jelez és ad:
a szentségek világában élünk és halunk.
(Az édesanya, aki kicsi fiát lányát dédelgeti,
égi liturgiában szolgálatos.)
Uram irgalmazz: tisztogasd szívemet-lelkemet!
+
4
LÁBMOSÁS: ÚJ VILÁG HAJNALA,
FELKENÉS, KÜLDETÉS, HIRDETÉS
JÉZUSlemostaaz út porát,
a hároméves út porát
ami a galileai tó partjától
a jeruzsálemi “felső teremhez” vezetett.
De az a lábmosás több volt, mint tisztogatás,
több volt, mint vendégfogadás,
több volt, mint egy útnak a vége.
Amikor JÉZUS áldott keze öntötte a vizet,
erő áradt ki lelkéből,
hajnalodóújvilágban új életre
és új útra kente fel tanítványai lábait.
JÉZUS értelmében már ott volt:
legyetek egyek szeretetben
menjetek a világ végéig
kiáltsátok a sötétségben várakozóknak
„a próféták szava beteljesedett,
Izrael Istene beváltotta igéretét
Isten országa itt van, közöttetek.”
Az evangéliumokat kezdettől végig
egyben kell elolvasni vagy meghallgatni
hogy értsünk valamit abból,
hogy mennyire JÉZUS szándéka és gondja volt,
hogy egy kis csoportot gyűjtsön,
hogy a tagjait szeretetre tanítsa,
hogy azok egyek legyenek,
és szétszóródjanak a szélrózsa minden irányába,
és lepjék meg a világot a Jó Hírrel.
Mind a négy elbeszélés arról szól az első részekben,
Hogy JÉZUS tanítványokat hívott s gyűjtött,
és azzal végződik, hogy JÉZUS küldi őket
hirdessétek, mint a bolondok:
(Szent Pál mondja: “Krisztus bolondja lettem
alkalmas és alkalmtlan időben”)
“Jó hírt hozunk,
Izrael istene lehajlott népéhez,
ott voltunk, tanúk vagyunk,
éreztük, láttuk, hallottuk.”
„LÁBUNKAT MOSTA ÚJ ÚTRA– VIZZEL ÉS LÉLEKKEL.”
Minden földek Istent dicsérjétek
Ujjongjatok es énekeljetek,
Daloljatok az Úrnak citerával,
Citerával és zengő muzsikával;
Harsona zengje és búgó kürtök Őt,
Ujjongjatok az Úr s Király előtt.
+++++++++++++++++++
O. L., Washington, 2020, Nagyhét.
+HOMILIA – ELMÉLKEDÉS+
HIMNUSZ EVANGÉLIUM ELŐTT HÚSVÉT VASÁRNAPJÁN
AZ ÚRNAK 2020. ÉVÉBEN
Himnusz szerzője: WIPO, Császárok lelkésze, kora 11. század. Költői műfordítás a Magyar Misekönyvben:
A Húsvéti Bárányt keresztények dicsérve áldják!
Krisztus ártatlan Bárány:
vérének árán nyája bűneiért megengesztelte Atyját.
Benne élet és halál csodás nagy párharcra száll:
Élet Ura a sírból felkél, és győztesen él.
Mária Magdolna, mondd mit láttál utadon!
“Az élő Krisztusnak sírját, feltámadt Urunk nagy diadalmát,
angyalok jelentését, Urunk halotti leplét.
Feltámadt Krisztus, reményetek: Galileába megy előttetek”.
Krisztus a halálból valóban feltámadt, tudjuk.
Győztes Király, könyörülj meg rajtunk!
A himnusz rövidített dráma – “misztérium játék”
elmélkedő értelmezése következik.
Ének hangzik a szélrózsa minden irányából:
Keresztények áldva áldják Megváltójukat, az Isteni Bárányt
A színtér a Föld kereksége,
ahol az áldás hangzik közel kétezer éve,
de ma ezt a Földet, az egész Földet,
félelem es rettegés tölti be
az Úrnak 2020. évében.
Uram irgalmazz!
Visszhang:
Az Isteni Bárány megváltotta az emberi nyájat,
az Ártatlan Áldozat bűnösöknek hozott irgalmat.
Az Isten küldöttje – szeretettől indítva –
Örök ehatározással maga választotta,
Hogy vérével mossa le lázadásainkat.
A Teremtés újra született kegyelemben.
Szent Pál egyik leghatalmasabb
(teológiailag legmesszebb menő) mondása:
Isten kezdettől (kezdetben) megengedte a bűnt,
Hogy irgalmasságot gyakoroljon.
“Isten ugyanis mindenkit engedetlenségbe zárt,
hogy mindenkin könyörüljön.” Rom 11:32
hogy “ahogy minél hatalmasabb lett a bűn annál
hatalmasabb lett a kegyelem” (5:20)
Az énekes hírhozó hangja hallatszik:
Bűn áldást hozott;
Ádám bűne szükséges volt,
hogy ilyen hatalmas Megváltót kapjunk!
Áldott ki jön az Úr nevében!
Messziről – másik világból – egy elbeszélő
szava hallatszik:
“Tanúskodom, láttam és hallottam
az idők mélységében” —
Halál és Élet megrendítő párbajban harcoltak,
az Élet ura elesett és meghalt. Láttuk.
“A templom függönye kettészakadt,
a föld megrendült,
a sziklák megrepedtek,
a sírok kinyíltak” Mt 27)
+++ Szünet +++
+++ Égi zene +++
ÉL!
ÉL, AKI VAN !
A HALOTT FELTÁMADOTT!
URALKODIK AZ ÉLET URA!
Az Élet Ura, akinek neve “ÉN VAGYOK” FELTÁMADOTT,
VELE ÉS BENNE feltámadott
IGAZSÁG,
JÓSÁG,
SZÉPSÉG –
minden, amiben lüktet az élet,
mindenki aki átadja magát neki.
AZ ÉLET URA ÉL: Király a Feltámadottak Országában.
IZRAEL ISTENE VAN!
Mi a Feltámadottak világában élünk.
+++
A színtér változik:
Mária fut a város felé,
Tanítványok futnak az sír felé
Mária, Mária, mit láttál utadon?
Mária szíve-lelke telve van:
az Asszony, aki ment, hogy a halottat megkenje,
és a sírnál sírdogált mert nem találta, akit szeretett,
az Életnek lett hírnöke az egész világra.
Péter, János,
a sír üres!
Angyalok őrzik!
Láttam Jézust!
Lábát átöleltem.
Galileában vár titeket!
Szintér változik:
Falusi templom – telve hívekkel – valahol a Duna mellett.
A régi szokás szerint a pap ünnepi öltözetben a
“Szent Sírhoz” megy (ahol a megszentelt kenyeret hagyták Nagycsütörtökön), kiveszi az Oltáriszentséget tartó edényt,
felmutatja a népnek, és énekli:
Nolite timere:
Ego sum,
Ne féljetek, Én vagyok.
A kiáltás elönti a templomot, a körmenet elindul
és a megrázó hír visszhangzik utcákon,
mezőkön, dombokon — és századokon át.
Ne féljetek, Én vagyok!
+++
Én veletek vagyok minden nap a világ végezetéig. (Mt. 28:20).
+++
Őrsy László, sj
Húsvét 2020
Georgetown University
